A zajos világunkban, ahol a folyamatos információáradat és a véget nem érő feladatok között élünk, a csend egyre ritkább kincsnek tűnik. Pedig ez a csend nem csak a zaj hiánya, hanem egy mélyebb tér, amely gondolatainknak és érzéseinknek igazi otthont adhat.
Amikor megengedjük magunknak, hogy belépjünk ebbe a belső ürességbe, és ne törekedjünk azonnal kitölteni minden pillanatot zajjal vagy tevékenységgel, különös felfedezések várnak ránk. A csend nem a semmit jelenti, hanem egy olyan pásztázó jelenlétet, amely lehetővé teszi, hogy meghalljuk saját lényünk halk rezdüléseit.
Ez a prózai csend megnyitja előttünk az útját annak, hogy felismerjük, milyen ritkán adunk időt magunknak a belső világunkra való figyelésre. Egy csendes reggelen, egy elhagyatott sétán, vagy akár csak egy percre a munkánk közben is elcsendesedhetünk, és megérezzük önmagunk hátterét.
Ahogy a nagy prózaírók műveiben is gyakran megbújik ez a tükröződő pillanat, úgy a mindennapi életünkben is fontos megtanulnunk a csend művészetét. A csend nem passzivitás, hanem egy aktív jelenlét, amely új értelmet adhat mindennek, amit teszünk.
Merjünk hát megállni, és befogadni a csend különös varázsát! Így talán jobban megérthetjük önmagunkat és a minket körülvevő világot, hiszen néha egyetlen szó helyett az a legfontosabb, amit a csendben hallunk meg.