A maradás mélysége: a hang a versben
Amikor a vers szavaival találkozunk, nem pusztán betűket olvasunk, hanem egy mélyebb, belső hangot ébresztünk fel magunkban. A hang több, mint egyszerű fizikai jelenség ebben a közegben – a hang a lélek tükre, a gondolatok legbensőbb rezdüléseinek hordozója.
Gondolj csak bele, milyen könnyen megihletődünk egy-egy vers ritmusától, meg-megszólaló dallamától! A hang nemcsak a beszéd vagy az írás elveszett kiegészítője, hanem az érzelmek és az élmények legértékesebb kísérője a vers világában. Amikor olvasunk vagy hallgatunk egy verset, a szavak egy láthatatlan hullámot indítanak el bennünk, amely átjárja a gondolatainkat és érzéseinket.
A vers kategóriában a hang ennek az érzelmi hullámzásnak az alapja. Lehet lágy és simogató, mint egy nyári szellő, vagy vad és érdes, mint egy heves vihar. Azt a mélységet és intenzitást, amelyet a vers nyújt, a hang játéka, színezése adja meg, amely megmarad a szívünkben még akkor is, amikor a vers már elcsendesedett.
Érdemes elmélyülni ebben a hangzásban, figyelni arra, hogyan rezonál bennünk a szólam, milyen érzelmi rétegeket mozgat meg. Egyetlen vers hangja képes akár hosszan tartó jelenlétet létrehozni bennünk, egy maradandó lenyomatot az emlékezetünkben.
Engedd hát, hogy a vers hangja átjárja a lelked – mert a maradás mélysége ott rejlik a megszólított érzésekben, és a hang az a híd, amelyen át eljuthatunk oda.